Nem éri meg az árát az ingyenes cégkivonat

Nem éri meg az árát az ingyenes cégkivonatCégkivonatból létezik ingyenes és pénzbe kerülő változat is. Ilyen esetben nagyon sokan vannak, akik úgy gondolkodnak, hogy miért fizessenek valamiért, ha az ingyen is elérhető. Cégkivonatból sincs ez másképp, pedig szinte mindig megéri kifizetni a pár ezer forintot a hiteles cégkivonatért. Lássuk, hogy miért.

Ha hivatalos ügyintézésről van szó, akkor mindenképpen fizetős cégkivonatot kell igényelni, az ingyenes dokumentumot ugyanis nem fogják elfogadni, ugyanis így a cégkivonat pont a legfontosabb funkcióját veszíti el. Ez a funkció, feladat, hogy a cégkivonat az éppen hatályos, a cégjegyzékben szereplő információkat tartalmazza, bizonyítja. A fizetős cégkivonatok garantálják, hogy az igénylés pillanatában aktuális adatokat tartalmazzák, ezért is fogadják őket el 30 napig.

Az ingyenes cégkivonat letöltése azonban kicsit másképp működik. Ingyenes cégkivonatot is nagyon egyszerű letölteni, nincs azonban semmi biztosíték arra, hogy hatályos adatok szerepelnek benne, sőt. Gyakori, hogy ingyenes változatban csak hónapokkal, de akár évekkel ezelőtti dátumot találunk, tehát hónapokkal ezelőtt lett kiállítva az ingyenes cégkivonat. Valószínűleg mondani sem kell, hogy ennyi idő alatt rengeteg változás lehet egy cég életében, így az ingyenes cégkivonatban szereplő információkra gyakran még tájékozódás szempontjából sem lehet támaszkodni. Egy próbát ilyen esetben megérhet, hátha friss a letölthető ingyenes cégkivonat, de ha biztosra akarunk menni, kifizetjük a pár ezer forintot a hiteles cégkivonatért.